A 7.b osztály az Állatok Világnapja alkalmából ma ellátogatott a Vackoló Állatvédő Egyesülethez és a veszprémi Állatvédő Egyesülethez.
Felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk ezen a napon. Mind a két helyen nagyon kedvesen fogadtak minket. Betekintést nyerhettünk az ott élő állatok életébe és környezetébe, mindennapjaikba. A gyerekek játszhattak, felvehették az állatokat. Hamar szoros barátságok alakultak ki.
Az ott dolgozó önkéntesek pedig sok hasznos információval látták el a gyerekeket. Egy játékos feladat segítségével el kellett dönteniük a tanulóknak hogy szerintük mi a helyes illetve helytelen magatartás egy állat gondozását illetően. Mivel kitűnően oldották meg a feladatot jutalmat is kaptak. Egy-egy emléklapot is kaptak a gyerekek a mai látogatásuk emlékére.
A délelőtt így nagyon vidáman és hasznosan telt. A gyerekek teljesen átadták a szeretetüket az ott élő állatoknak.
A meghirdetett rajzversenyre is gyönyörű képek születtek, amik már az előteret díszítik. Köszönjük a sok szép munkát!
Hazler Adrienn
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése